Rákoscsabai strandok | Rákoscsaba

Rákoscsabai strandok

Az 1960-as években még két működő strand volt Rákoscsabán. a vasútállomásnál a Béke, korábbi nevén Mária strandfürdő, a Lemberg utcában pedig a Csabagyöngye.
Ma már egy sincs, először a nem sokkal korábban felújított Csabagyöngye zárt be. Még egy ideig nyitva volt a helyi lakosok előtt, nagyon érdekes hangulatú rock koncerteket tartottak az üres medencében. A félig nyitott félig zárt térnek különös hangzása a volt, játszott itt a Scampolóval Faragó Judy, vagy a Taurussal Radics Béla is. Néhány év szünet után, a strandot a kilencvenes évek eleje óta az Üdvhadsereg használja.
Valamivel tovább tartott ki a nagyobb, jobb fekvésű Béke strandfürdő, a nyolcvanas évek elején zárták be, sorsa máig rendezetlen.

Budapest gyógyfürdői és fürdői
Dr. Chatel Andor-Matusek Géza
Panoráma, 1980

RÁKOSCSABAI STRANDFÜRDŐ
(XVII, Kelecsényi u. 15.)

Elhelyezkedése

A Béke strandfürdő Budapest XVII. kerületében, a Budapest – Hatvan vasútvonal jobb oldalán, közvetlenül Rákoscsaba vasúti megálló mellett található.
A strand közvetlen környékén beépítetlen, mezőgazdasági művelés alatt álló terület. A vasútvonal másik oldalán családi házakkal beépített kertes városrész húzódik.
Ez a budapesti strand csupán a helyi igényeket elégíti ki. A változatos park, melyben nyír-, juhar-, platán- és nyárfák váltogatják egymást, kellemes környezetet biztosít a fürdővendégeknek.

Története

A század elején még mocsaras, ingoványos terület volt, terebélyes fűzfákkal, nádassal A környék rendezése,. a Rákos-patak kiépítése kedvező feltételeket teremtett a fürdő kialakításához. 1934-ben magánvál1alkozásban kezdtek az építkezéshez, és 1936-ban meg is nyitott. A felszabadulást követően előbb a kerületi tanács, majd 1952-ben a megkezdett felújítási munkákat folytató Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe került.

Vízföldtani viszonyok

A strandfürdő vízellátását a Rákos-patak bal oldalára telepített két fúrt kútból biztosítják. Ezeket a kutakat az 1930-as években fúrták. Az 1. sz. kút mélysége 36,6 m, a II. sz. kút mélysége 34,5 m. A kutak azonos rétegből, 20-30 m mélységben levő pleisztocén kori homokos kavicsból nyerik vizüket, amely jó minőségű ivóvíz. A kutakból nagy nyomású búvárszivattyúkkal termelik ki a vizet. A kutak vize a strandidényen kívül, az év többi részében az ivóvízhálózatot táplálja. A zuhanyozókhoz és az ivóvízellátáshoz szükséges vizet is ezekről a kutakról biztosítják. A strandmedencék elhasznált vizét a Rákos-patakba engedik.

A fürdő

Két egymás melletti épületben 450 fogasos öltöző, továbbá 66 kabin
kapott helyet. A 2 hektár alapterületű strandfürdő területén egy 50 x 25 méteres úszómedencét és egy 15 m átmérőjű, kör alakú gyermekmedencét vehetnek igénybe a látogatók. A téglalap alakú, 1250 m2 felületű nagy medence sekélyebb és mélyebb részébe is lépcsők vezetnek. A kör alakú gyermekmedence közepén betonból készült játszópad áll.

Gyakorlati tudnivalók

Szolgáltatások: ruhamegőrző, ruha-, gyékény- és nyugágy kölcsönző, orvosi szoba, kabinos és vállfás rendszerű öltözők, zárt zuhanyozók, olajozó, büfé áll a fürdőközönség rendelkezésére.
A strandfürdő egyidejű befogadóképessége 1000 fő.
Nyitva tartás: az időjárástól függően június elejétől augusztus végéig hétköznapokon 9-19, vasárnap 7-19 óráig.



Copyright © Rákoscsaba - Powered by WordPress